Ezovil(r)ág - a világ megismerése

Az ezoterika és az egészséges életmód témáinak legjavát tartalmazza...

Interjú dr. Domján Lászlóval

 

Akkor áramlik hozzád a bőség, ha te is bátran mersz adni

 

 

Már előre agykontrolloztam az úton. Összetettem a három ujjam, - a tanfolyamon tanultam - hogy rendben menjen az interjú, megoldódjon a fotós nélküli fotózás is… és sikerült! Domján László idős édesanyja – aki már gyengén lát és a gép nézőkéjén egyáltalán nem is látott semmit, érzésből mégis jó minőségű képet csinált rólunk. Dr. Domján László orvos, reumatológus és belgyógyász, az orvostudományok kandidátusa, közel húsz évvel ezelőtt végezte el Genfben az orvosi egyetemen az agykontrolltanfolyamot, majd a texasi Laredoban az oktatóképző kurzust, azóta foglakozik idehaza ennek a tanításával, nagy sikerrel.

 

-   Igaz, ma már sokan ismerik az agykontrollt, mégis hogyan fogalmaznád meg a lényegét!

 

-         Az agykontroll egy tudományosan megalapozott módszer az elme használatára. Ez egyik alappillére a relaxáció: megtanulunk ébrenlét és alvás határán megállni úgy, hogy a testünk laza, mintha szunyókálnánk, de közben megtanulunk észnél maradni. Ebben az ellazult állapotban egyrészt befolyásolható a tudatalatti, ami lehetővé teszi, hogy szavakkal, vagy a képzeletünkkel hassunk a testünk működésére, másrészt sokkal kreatívabbak és intuitívabbak leszünk. Konkrét technikákat tanít meg hétköznapi problémák megoldására, például fejfájás megszüntetésére, célok elérésére, jobb döntéshozatalra, a tanulás hatékonyságának növelésére, vagy például 30 nap alatt a szokások megváltoztatására. Sok országban nyugati jógának hívják, mert hasonlít a jógához, hiszen ebben is van relaxáció, de nagyon gyakorlatias, problémamegoldó, célelérő. Röviden megfogalmazva az agykontroll egy mentális szerszámkészlet.

 

-         Annyi információ jön az életünkbe, annyi minden válik hirtelen felkapottá, mint például a Titok című könyv alapján a dolgok bevonzása, aminek ugyanaz a célja. Szerinted, ezek hogyan illeszkednek egymáshoz?

 

-         A Titok című könyv a vonzás törvényével foglalkozik. Amikor először láttam ezt filmen nem is néztem végig, mert túl szép és rózsaszín képet festett a valóságról: bármit akarhatsz, a tied lehet. Ez így azért túlzás.  Ha ott lett volna a „szinte”, akkor végignézem. Azért örülök ennek a megjelenésének, mert sok ösztönző példa van benne, ami reményt ad az embereknek. Én már 19 éve tanítom az agykontrollt és ennek az egyik kulcseleme a vonzás törvénye, tehát abszolút illeszkedik ide. Ha például valaki az elmetükre technikát használja, vagyis ha ellazulva színesen, örömmel elképzeli a célját, mintha már elérte volna, akkor többnyire alapvetően azért sikerül, mert önmagát olyan tettek megtételére ösztönzi, amivel nagy az esély, hogy elérje, amit szeretne. Sok esetben a vonzástörvénye is szerepet kap. De nem ez az egyetlen törvény a világon, például ott van a karma törvénye, a sors törvénye. A Dr. Michael Newton: Lelkünk útja című könyv - ami az egyik kedvencem - is arról szól, hogy szabad akaratunkból elkövethetünk nagy marhaságokat is, de annak ára van, Az igazi tanulás nem olvasásból és filmnézésből születik, hanem megtapasztalásból. A legjobb nevelés szerintem, amit a Teremtő használ velünk kapcsolatban, hogy azt mondja: szabad vagy csinálhatsz bármit, csak tanulni fogsz a leckékből. Ha melléfogsz nem baj, megtapasztalod azt is milyen az, amikor nem te adod, hanem te kapod a pofont, abból fogod megtanulni mi a jó. Hitem szerint sok-sok életen keresztül csiszolódunk, amíg elérünk arra a szintre, hogy már nem kell inkarnálódnunk, és egyszer majd visszaolvadhatunk a Forrásba. De kicsit messzire szaladtam el, persze az agykontroll ezekkel a kérdésekkel már nem foglalkozik

 

-         Amikor megismerted az agykontrollt mennyire voltál ezoterikus gondolkozású?

 

-         Olvastam én már akkor olyasmit, hogy ez a módszer a parapszichológiával is kapcsolatos, de még semmit nem tudtam az ezotériáról. Vallásos családba nőttem fel, ahol azt mondták, hogy, ha jó vagy akkor a mennyországba jutsz, ha rossz, akkor a pokolba, s ha hibákat követsz el, a gyónással úgymond megtisztulhatsz. Ma már persze nem tudok mindent így maradéktalanul elfogadni. Fokozatosan tágult fel előttem az ezotéria világa. De aki nem ismeri ezt a világot az is jól tudja alkalmazni az agykontrollt. Igaz vannak benne meghökkentő dolgok, de azok se tudománytalanok Például a hatodik érzék nagyon sok embert meglep a tanfolyam hatodik napján, amikor az agytorna hatására ismeretlen emberekről meg tudják mondani, hogy néznek ki és mi a betegségük. Ez igazán mellbevágó élmény számukra.

 

 

-         Neked mi volt eddig a legmeghökkentőbb élményed ezzel a módszerrel kapcsolatosan?

 

-         Egy barátom, egy amerikai asszony - Helené Hadsell – tapasztalata, mely a következő volt. Kitartóan programozta magát hónapokon át, hogy lebegjen a levegőben és egyszer meg is történt. Úgy megijedt, hogy majdnem elájult. Utána azt mondta, hogy ilyen butaságot soha többet nem fog programozni.  Ezt is azért tette, mert José Silva szervezője volt és gondolta, ha ő majd valahol előadást tart az elme erejéről és felemelkedik a levegőbe, akkor ez elég meggyőző lesz. De megemlíthetem Bán Szilveszterné Hajnalkát, aki döntéshozatalaiban rendszeresen használja a hatodik érzékét, ezzel sok ezer beteget vizsgált már meg. Például 9 hónapig programozta azt is, hogy ne fájjon a szülése és sikerült neki teljesen fájdalommentesen szülni. Kiemelném még Domokos Gabriellát, aki természetgyógyásznak tanul, és tapasztalatait meg is írta "A hatodik érzék a köbön" című könyvében Ha ő most itt ülne és meghallgatna tőled egy nevet és egy lakcímet, nagy valószínűséggel az illető telefonszámát is meg tudná mondani, ez tízből nyolcszor biztosan bejön neki. Főleg egészségügyi vizsgálatokat végez hihetetlen pontossággal, a több mint tízezer vizsgálatosából előfordult, hogy kezdődő veserákot is megérzett. Mindenkiben benne van a hatodik érzék képessége, de van, akinél kicsit több elmetréninggel jön elő. Tavaly nyáron hosszan beszélgettem Jim Needhammel, akinek eleinte egyáltalán nem működött az intuíció. José Silva javaslatára azonban sokat gyakorolt és 200 esettanulmány után kezdett végre bejönni a megérezése. Néhány éve meg tudta tenni azt, hogy egy kísérlet keretében behunyt szemmel ellazulva egy több kilométerre lévő számítógépes központból olvasott ki pontos adatokat.

 

-         Sokan elvégeztük a tanfolyamot és abbahagytuk, vagy nem alkalmazzuk olyan rendszeresen? Belénk van ez programozva, lehet ezt újra hatékonyan elővenni?

 

-         Én csak lelkes bíztatást és tanácsokat adok, de az a rengeteg pozitív állítás csomag, ami benne van a gyakorlatok szövegében, az nem múlik el hatástalanul. Valóban ez egy gyakori jelenség, hogy valaki a tanfolyam után lelkes később ellustul, és nem használja, de ha bajba kerül, és előveszi, újra működik. Azért van az ismétlés rendszere kialakítva, - a világon bárhol ahol ezt tanítják - hogy mindezt tanfolyamon is újra felidézheti.

 

-         Ha ez ilyen jó módszer, miért nem alkalmazzák már mindenhol, például iskolákban kötelezően?

 

-         A változás lassú folyamat. Vizsgálatok szerint a világban ahhoz, hogy egy nagyon új állítás beépüljön a tudomány területébe 20 év szükséges. Az agykontroll nagyon hasznos és egyszerűen megtanulható módszer, de használni kell rendszeresen. Például a párom zongoraművész és zongoratanár, ő a munkája miatt pontosan tudja, hogy az eredményhez rendszeresen kell gyakorolni. Amióta 7 éve elvégezte a tanfolyamot, minden nap, ha törik, ha szakad relaxál, programoz, és remekül tudja használni a módszert. De aki csak néha használja azoknak is jót tesz. Egy vizsgálatban megkérdeztünk 1350 embert, hogyan alakult a tanfolyam óta az életük.1008-an válaszoltak, név nélkül kértük, hogy valóban őszinte válaszuk legyen. Átlagosan két és fél éve végezték a tanfolyamot, 41 éves átlagéletkorúak voltak. Kiderült, hogy azóta 55%-al ritkábban betegszenek meg, 62%-al kevesebb gyógyszerre szorulnak, 35%-al energikusabbak és 40%-al jobb a hangulatuk. A világ azonban nem áll meg a fejlődésben, az elmével kapcsolatos felismerések is fejlődnek és biztos lesz is még és nem csak az agykontrol segít a problémák megoldásában, sok más korrekt jó rendszer van még. Például az NLP-t is kitűnő módszernek tartom. Én mindenkit bíztatok, hogy tartsa nyitva a szemét és tanuljon. Csapdaként azért megemlítem, hogy az se jó, ha valaki rohangál tanfolyamról tanfolyamra, mindent megtanul az élete meg romokban hever. Inkább csak egy-két módszert tanuljon meg alaposan, de azt használja rendszeresen.

 

-         Nemrégiben a Pénzmágnes Szenvedély Konferencián te is előadó voltál. Hogyan kapcsolódtál ehhez a témához?

 

-         Meghívást kaptam a szervezőktől, hogy az én szemszögemből is tartsak előadást. Úgy gondoltam, ide olyan emberek jönnek, akik arra kíváncsiak hogyan lehet jobb anyagi helyzetbe kerülni. Úgy építettem fel az előadásomat, hogy útmutatókkal segítsek az embereknek ebben. Több tanácsot adtam. A vonzás törvénye – ami az utóbbi időben vált ismertté, nagyon jó törvény, de hitem szerint nem az egyedüli ilyen. Ilyen még a tükrözés törvénye és a kiadás-bevétel törvénye is. A vonzás törvénye azt mondja ki, hogy a domináló gondolatainkkal harmonizáló eseményeket és embereket vonzunk be életünkbe. Ezért, ha anyagi bőségről beszélünk érdemes gyakran, például reggel és este félálomban elképzelni a céljainkat, színesen, mintha film peregne szemeink előtt, olyan módon, mintha már elértük volna, hogy olyan bőségben élünk, mint amilyenben élni szeretnék. Érdemes kimondani magunkban, hogy mit képzelünk el, az éberen tartja a figyelmet. Egy ma már ismert ember- Jack Canfield - azt a célt tűzte ki maga elé, hogy évi százezer dollárt keres (12 szeresét az akkori keresetének) Minden reggel elképzelte, hogy ő már bőségben él. 3 hét múlva zuhanyozás közben támadt egy ötlete, vagyis az ellazult állapotban végzett vizualizálással idővel egy jó ötletet generált. Néhány hét múlva találkozott egy újságíróval, aki segített az ötletének megvalósításában, vagyis bevonzotta a megfelelő embert. Utána még tízszer nagyobb célt tűzött ki, ez is sikerült neki. Jack Canfield az Erőleves a léleknek című, lelkileg rendkívül felemelő hatású könyvsorozat egyik megalkotója. Ebben az a szép, hogy még ma is folyamatosan ad, - ezzel a könyvsorozattal - és közben bőségesen kap is. A siker titka csak az volt, hogy kitartóan hónapokon keresztül vizualizálta a célját.

 

-         Sokan arra panaszkodnak, hogy a pénz úgyis mindig odamegy, ahol már van, és ezt igazságtalannak érzik. Mit lehet erre mondani?

 

-         Pont ez a tükrözés törvénye. Azt mondja ki, hogy a valóságom visszatükrözi a gondolataimat, a pénz valóban oda jön, ahol van. Ha én azt akarom, hogy gazdag legyek akkor nagyon fontos, hogy először belül legyen meg a gazdagságom, hogy én bőségben érezzem magam Ha nincs pénzed, akkor generáld magadban a gazdagság érzését Ha panaszkodsz, hogy anyagi gondjaid vannak, és nem jutsz egyről kettőre, ez nem jó, a hiány állapotában nem lehet teremteni. Előbb gondolatban kell gazdagnak érezned magam, hogy ez a gondolati állapot megnyilvánuljon a valóságban is. Gondold végig, mi mindentől érezheted máris gazdagnak magad, és akkor egy idő múlva a külvilágodban is megjelenik a gazdagság!

 

-         De akinek nincs pénze, mégis, hogyan érezze magát gazdagnak?

 

-         Ha megkérdeznénk olyan szülőket, akinek sérült, fogyatékos gyermekük született, hogy mennyi pénzt adnának azért, hogy gyermekük egészséges legyen, valószínűleg mindenüket odaadnák. Akinek egészséges gyermeke született, el se tudja képzelni milyen gazdag hozzájuk képest! Ez csak egy példa, de mutatja, hogy hány dologért érezhetjük magunkat máris gazdagnak. A gazdagság többet jelent, mint a pénz birtoklása. Akinek ugyan sok pénze van, de egy gépezet rabjaként éli az életét, azt én nem nevezem gazdagnak. Gazdagság például az egészség, vagy az, hogy bármikor ihatok egy pohár vizet, ha megszomjazom; vagy az, hogy nem éhezek, hisz ezen a bolygón ezt nem mindenki teheti meg! Amikor gondolatok világáról beszélek, valójában az okok világáról beszélek. Például ez az asztal, ami mellett ülünk, úgy készült, hogy előbb a tervező megálmodta, elképzelte, majd lerajzolta, ami után elkezdődött a gyártása. Az asztal először tehát csak gondolatként létezett, s csak ezt követően materializálódott. Ez tágabb értelemben is igaz. Tehát a gondolatok képezik az okok világát, s a tárgyak az okozatokét. Előadásomban adtam tippeket ahhoz, hogy miként érezhetjük magunkat máris gazdagnak. Például a pénztárcánkban mindig legyen egy nagyobb összeg, hogyha belenézek, akkor azt gondolhassam, hogy én ezt tulajdonképpen megvehetném, ha akarnám. A harmadik törvény a kiadás-bevétel törvénye, vagyis az, hogy a kiadás meghatározza a bevételt. Az univerzum áramló energia, s nem statikus állapot. Dinamikus folyamat. Egy kínai közmondás szerint, csak az a folyó telik meg újra vízzel, amelyik beleömlik az óceánba. Tehát akkor áramlik hozzád a bőség, ha te is bátran mersz adni. Az adás nem feltétlen pénzadás. Lehet ez egy apró szívesség, egy jó szó, illetve le gyakrabban: szívvel-lélekkel végzett munka. Echart Tolle, - aki számomra a spiritualitás csúcsát jelenti, megvilágosodott tanító - ő azt tanácsolja a bőséggel kapcsolatban, hogy gyakran kérdezd meg magadtól, hogy én mit adhatok itt, hogyan lehetek ennek az embernek vagy ennek a helyzetnek a szolgálatára? Ez persze okos segítést jelent, mert meg nem oldhatom meg a problémáját, - hisz akkor megfosztanám őt lelki fejlődésétől, - de előmozdíthatom azt. Ha bennünk van ez az őszinte késztetés, hogy segítsünk, adjunk, akkor hozzánk is áramolni fog az energia. Ha ezt a három törvényt mindig szem előtt tartjuk, akkor elég könnyű gazdagnak lenni, ami nem feltétlenül jelent multimilliomosságot

 

-         Te személy szerint mitől érzed magad gazdagnak?

 

-         Hála istennek, nincsenek anyagi gondjaim, de az én legnagyobb gazdagságom, hogy naponta kapok olyan leveleket, hogy: „Laci, képzeld el, lemondtak rólam már az orvosok és újra egészséges vagyok az agykontroll segítségével.” Vagy mástól: „Képzeld el, bukdácsoltam az iskolában és ma már a második egyetemet végzem, úgy tudtam hatni az elmémre, meg tudtam teremteni, hogy szeressek tanulni.” Katalizátorként szerepet játszok emberek jobbá válásában, nekem ez a legnagyobb gazdagság!

 

-         Hallottam az előadásodban a Pénzmágnes meditációról is, elmesélnéd az olvasóknak?

 

-         A pénzmágnes meditációt nem tudom ki találta ki, de egy zseniális találmány, amelyben érvényesül két törvény is. A lényege a következő: leülsz és 21-szer tíz, vagyis 210 ismerős nevet felírsz egy papírra. Soknak tűnik, de ha a volt osztálytársaktól a régi szomszédokon át mindenkit leírsz, akkor nem nehéz. Ezután 21 napon keresztül, minden este elalvás előtt félálomban behunyt szemmel tíz ismerőst magad elé képzelsz egymás után. Elképzeled őket mosolyogva. Vidámságot, örömet, szeretetet küldesz nekik ily módon a gondolatok csatornáján. Az emberi elmék között bizonyítottan létezik ez a rádió adó-vevőszerű összeköttetés. Utána elképzeled, hogy egy erdőben sétálsz és a testedet arany por borítja, ami mágnesként magához vonzza a pénzt és tapad rád a sok húszezres. Sok ember kipróbálta már és érdekes, meghökkentő dolgok történtek velük. A kiadás- bevétel törvénye szerint, ugyanis 210 embernek adsz örömet, vidámságot, és rögtön utána elképzeled, hogy kapsz is az univerzumtól. Ugyanis az arany a gazdagság jelképe, s a tudatunk nagyon jól érti a szimbólumokat, hiszen álomban is jelképesen üzen a tudatalatti a tudatos elménknek.

 

-         Milyen tanácsod van még, amit szívesen megosztanál velünk?

 

-         Kérdezted az előbb, hogy aki nem gazdag, hogy érezheti magát gazdagnak magát. Ehhez elmesélném még, hogy a tudatalattit be lehet csapni. Nem egy elegáns módszer, de nagyon hatékony, és nagyon mechanikus. Ha például gyakran mondod azt, hogy gazdag vagyok, gazdag vagyok, megérdemlem a bőséget, akár dúdolod is magadban, akkor a tudat alattit átitatod ezzel a gondolattal és tényleg gazdagnak fogod érezni magad. A tudatalattid el fogja hinni, hogy ő megérdemli a bőséget és el kezd áramolni hozzád. Van még egy másik tanácsom, az ötletgyűjtés. Az embernek nehéz helyzetben beszűkül a látóköre és nem vesz észre olyan lehetőségeket, amik pedig léteznek. Az agykontrollban tanulunk technikákat, mint a pohár víz technika, álomkontrol és tanácsadó, amelyekkel meg tudjuk csapolni a kreatív tudatalattinkat. Aki nem végzett agykontrolt az ötletbörzével is megtapasztalhatja ezt a „megcsapolhatóságot”. A módszere a következő: leülsz egyedül vagy csoportosan, mondjuk családtagokkal és felteszed a kérdést például, hogy hogyan juthatnék több pénzhez. Ezután húsz percen keresztül minden ötletet leírsz, ami az eszedbe jut, a legvadabb ötletet is, például hogy „kölcsönkérek a pápától pénzt”. Tudományos vizsgálatok szerint húsz perc az optimális idő, és az utolsó öt percében várhatók a legjobb ötletek. Olyan ötletek is előkígyóznak idővel, amiket tudatos erőlködéssel nem tudtál volna létrehozni.

 

-         Miért van az, hogy az emberek közül sokuknak ma is szégyenteljes dolog a pénzről még csak beszélni is?

 

 

-         Gyerekkorunkban nagyon sokunk vallásos neveltetése részeként beszivárgott tudatalattinkba a gondolat, hogy a pénz az valami bűnös dolog, a tisztességes ember az nem gazdag. Jézus is azt mondta, hogy könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint a gazdag embernek bejutni Isten országába. Ilyen mondatokat hallottam, Sokan azt hiszik még ma is, hogy szó szerint a tű fokáról van szó, holott azt jelenti, hogy egy csúcsíves kapun keresztülhajtani tevével nem könnyű. De lehetséges! Valóban a pénz világa elvakíthatja az embert, és akkor csak a pénzért liheg és elveszti az egyensúlyt az anyagi és a lelki értékek között. Ilyen szempontból a pénz valóban egy kísértés, egy csapda.

 

-         Mi szeretnél a közeljövőben bevonzani magadnak?

 

-         Én úgy programozok, hogy az történjen, ami mindenki számára a legjobb. A magam élete szempontjából nagyon fontosnak tartom jóban lenni a valósággal, bármit hoz az élet. Szeretném sokáig tovább tanítani az agykontrollt. Szeretném, ha a két gyerekem egyenesbe kerülne, minden szempontból Egyébként, azt programozom, hogy legyen meg a te akaratod! Azt tegyem, amire a sors számára használható vagyok. Ebben az a kulcs, hogy jelen legyek a pillanatokban, mint most is ebben a beszélgetésben és közben ne azt tervezzem, hogy mit fogok délután tenni. Tartok Echart Tolle tréninget, ahol csöndben gyakoroljuk a jelenlétet, meditálunk, megnézünk film részleteket Tolle előadásaiból. A megszokott ebben a világban, hogy állandóan járnak a gondolatok a fejünkben, rágódunk azon, hogy miért nem máshogy tettük, amit tettünk, aggódunk, hogy lesz, ha így lesz. A jelen pillanatokban a gondviselés a tenyerére vesz.  Jobban tud segíteni az életben. Az élet az nem egy elvont valami, az a valóság, és ez a jelen pillanatban van. Amikor a múlton rágódunk vagy a jövő miatt aggódunk, akkor a gondolatok világában mászkálunk, és ez eltávolít a valóságtól. Én1987-ben éltem át egy nagy érzelmi fájdalom kapcsán a jelenlét igazi örömét, életem egy nagyon nehéz időszakában, amikor elhagyott a feleségem és nem tudtam megmenteni a gyerekeimet a család széthullásának fájdalmától. Az érzelmi fájdalomtól egy pontos leállt a zakatoló elmém, s hirtelen eufória, egy megmagyarázhatatlan öröm töltött el. Úgy éreztem, hogy először látom közvetlenül a fákat, először érzem bőrömön közvetlenül az esőt. A fájdalomtól leállt a gondolkodó elmém és néhány percig léteztem, jelen voltam. Ez az amit Tolle tanít, hogy legyünk jelen és lépjünk ki az elme malmából. Nekem ez a célom, hogy minél többször legyek jelen. József Attila mindezeket a gondolatokat nagyon szépen megfogalmazza: Légy egy fűszálon a piciny él, s nagyobb leszel a világ tengelyénél!

 

Köszönjük ezeket a szép és hasznos gondolatokat!

 

Almann Erzsébet

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 1
Havi: 14
Össz.: 6 947

Látogatottság növelés
Oldal: Interjúim
Ezovil(r)ág - a világ megismerése - © 2008 - 2024 - ezovilag.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »